Egy sikeres üzletember érezte, hogy eljött az ideje, hogy kiválassza az örökösét, aki továbbviszi cégét. Összehívta az összes fiatal alkalmazottját. - Eljött az ideje, hogy visszavonuljak és kiválasszam a következő vezérigazgatót. Elhatároztam, hogy közületek fogok választani valakit.

A fiatal alkalmazottak megdöbbentek. A főnök így folytatta:
– Mindegyikőtöknek adok egy MAGOT - egy nagyon különleges MAGOT. Szeretném, ha elültetnétek ezt a magot, öntöznétek és jöjjetek vissza mához egy évre azzal, amit neveltetek a magból. Akkor majd megnézem a növényeiteket és kiválasztom, ki lesz a következő vezérigazgató.
Volt a fiatalok közt egy János nevezetű is, aki a többiekhez hasonlóan szintén kapott egy magot. Izgatottan tért haza, s elmondta a feleségének is a történteket. A felesége segített cserepet, földet és komposztot keríteni, és János elültette a magot. Minden nap meglocsolta, és figyelte, nőtt-e a növénye. Körülbelül három hét elteltével a többi alkalmazott már a kikelt növényekről beszélgetett.
János is mindig megvizsgálta az ő magját, de semmi nem kelt ki belőle. Eltelt három, négy, öt hét, még mindig semmi. Addigra már mindenki a növényéről mesélt, de Jánosnak nem volt növénye, úgy érezte, kudarcot vallott.
Már eltelt hat hónap és még mindig nem volt semmi János cserepében. Tudta, hogy biztosan elpusztította a magját. Mindenkinek fái és magas növényei voltak, de neki semmije sem. János mégsem szólt egy szót sem a kollégáinak. Tovább locsolta és trágyázta a földet. Annyira akarta, hogy kikeljen a mag.
Amikor végre letelt az egy év a cég minden fiatal alkalmazottja elhozta a növényét, hogy a vezérigazgatónak megmutassa. János azt mondta a feleségének, hogy ő nem fog bevinni egy üres cserepet. De ő azt válaszolta, hogy őszintén el kell mondania, ami történt.
János gyomra kavargott, úgy érezte, ez lesz életének legkínosabb pillanata, de tudta, hogy a feleségének igaza van. Elvitte az üres cserepét a tanácsterembe. Amikor János megérkezett, csodálattal nézte a sokféle növényt, amit a többi alkalmazott nevelt. Gyönyörű volt a sok különféle alakú és méretű növény. János letette a földre az üres cserepét, sok kollégája kinevette, páran sajnálták őt.

Amikor a vezérigazgató belépett, körülnézett és köszöntötte fiatal kollégáit. János próbált meghúzódni valahol a sarokban.
– Istenem, milyen gyönyörű növényeket, fákat és virágokat neveltetek - mondta a vezérigazgató. - Ma az egyikőtöket kinevezem vezérigazgatónak.
Hirtelen az igazgató megpillantotta Jánost az üres cseréppel a terem végében. Helyettesét arra kérte, hogy hívja Jánost előre. János megrémült. Azt gondolta:
– A vezérigazgató tudja, hogy kudarcot vallottam! Talán kirúg!
Amikor János előrement, a vezérigazgató megkérdezte, hogy mi történt a magjával. Ő elmondta a történetét. A vezérigazgató mindenkit arra kért, hogy üljön le, kivéve Jánost.
Ránézett a megijedt alkalmazottra és mindenki előtt bejelentette:
– Íme az új vezérigazgatótok! Jánosnak hívják.
János nem hitt a fülének. Hisz még ki sem kelt a magja.
– Hogyan lehetne ő az új vezérigazgató? - mormogták a többiek.
A vezérigazgató akkor azt mondta:
– Egy évvel ezelőtt az itt lévők közül mindenkinek adtam egy magot. Arra kértelek titeket, hogy ültessétek el, öntözzétek, és hozzátok vissza nekem e napon. Én mindenkinek főtt magot adtam; halottak voltak - lehetetlen volt, hogy kibújjanak a földből.
Mindegyikőtök - Jánost kivéve - fákat, növényeket és virágokat hozott nekem. Amikor észrevettétek, hogy a magok nem kelnek ki, kicseréltétek a tőlem kapott magot egy másikra. János volt az egyetlen, akiben megvolt a kellő bátorság és őszinteség, hogy egy olyan edényt hozzon ide, amiben az én magom van. Ezért ő lesz a következő vezérigazgató!

Ha őszinteséget vetünk, bizalmat aratunk.
Ha jóságot vetünk, barátokat aratunk.
Ha megbocsátást vetünk, megbékélést
aratunk.
Vigyázzatok, mit vettek el, mert ez határozza meg, mit fogunk később learatni.

„Bármit adtok az életnek, az élet visszaadja azt nektek!!!”