Az idei nyár is nagyon aszályos, de a forró száraz időszakok mellett özönvízszerű zivatarokra is számíthatunk. Ez nem csak bennünket visel meg, de növényeink tűrőképességét is próbára teszi. Hogy ne szenvedjenek kiskertünk lakói visszafordíthatatlan károkat, feltétlenül öntöznünk kell. De nem mindegy, hogyan!

„A talaj a növények atyja, a víz az anyja” – szól a latin közmondás. A fiatal, fejlődő növények számára a legjobb „az égből hulló áldás”. De a jóból is megárt a sok: túl bőséges égi áldásban a virágok elhervadnak, a szirmaik összetapadnak, a növények megrothadnak, és a termések megpenészednek. Ezért régen a kertészek jobb szerették a hiányzó nedvességet a locsolókannájukból pótolni, mint a fentről érkező esetlegesen túl sok esőt. Tartósan csapadékos időben a szabadban nevelt cserepes növényeket oldalukra fordították, hogy ne mosódjanak ki a földjükből a tápanyagok.

Már az ókorban is ügyeltek a jó minőségű öntözővízre. A kedvenc már akkor is az esővíz volt. A kútvíz túl kemény, azaz túl magas a mésztartalma, csakúgy, mint sok helyen a vezetékes ivóvíznek, ezért például a leanderen és más meszes öntözővizet kedvelő növény locsolásán kívül más növény öntözésére nem alkalmas, főleg a permetező öntözésre nem, mert fehér foltokat hagyhat vissza a levélzeten.

A többi locsolási szabály sem sokat változott az ókor óta: nyáron délben nem szabad öntözni, mert egyrészt a víz nagy része elpárolog, másrészt a megülő cseppek (gyűjtőlencseként működve) megpörkölik a levelet.

A növényeket ne érje hideg zuhany! Mindig csak langyos vízzel locsoljunk. Sohasem szabad hideg kút-vagy csapvízzel öntözni. Ezért töltsük az öntözésre szánt vizet egy dézsába, és állítsuk napos helyre. A melegítést a napsugarak elintézik. Főleg az uborka nem viseli el a hideg öntözővizet, még a növekedésben is képes megakadni. Ennek a hidegérzékeny növénynek a locsolóvizét a parasztasszonyok forró tejsavó hozzákeverésével melegítették fel.

 „Aki mindennap locsol, az valamit rosszul csinál.”

 Ezt a megjegyzést gyakran hallhatják a kezdő kertészek. Nézzünk egy példát erre. Vegyünk 20 liternyi csapadékot.  Ez a mennyiség elegendő egy ember számára, hogy teljesen bőrig ázzon és meghűljön, addig a kiszáradt 1 négyzetméternyi talajfelszínre hullva két centiméternél mélyebbre alig hatol be. Ha pedig zivatar támad, akkor a nehéz esőcseppek a kérgesre száradt talajfelszínen a kis barázdákban csak szétfolynak. Emiatt sokszor egy nyári eső nem mentesít bennünket az öntözés alól. De ha nekilátunk öntözni, akkor azt helyesen tegyük!

A helyesen ebben az esetben azt jelenti, hogy sokat, azaz jó alaposan. Ha egy négyzetméternyi ágyásfelületre egy tele locsolókannányi (10 l) vizet öntözünk, akkor nem öntöztünk, legalábbis nem úgy, hogy a növényeink számára hasznosítható legyen. Mivel a víz így nem hatol a talaj mélyebb rétegeibe, a növények gyökerei arra kényszerülnek, hogy kevéssel a felszín alatt terüljenek szét, mert csak így tudják hasznosítani a kapott vizet. Ezzel viszont megnő a kiszáradásra való fogékonyság. Ez a jelenség a lágyszárúakra és a fás szárúakra is egyaránt vonatkozik. Minél mélyebbre hatolnak a növények gyökerei, annál nagyobb az esélye annak, hogy olyan talajréteghez érnek, ahol tartós nedvesség uralkodik. A laza szerkezetű, humuszos talajban még a saláta is 1 méter mélyre fejleszt gyökereket, más zöldségnövények pedig még ennél is mélyebbre nyúlnak. Ha alapos locsolás után a növények töve körüli talajt mulcsozzuk, akkor még a forró nyári napokon is elegendő mennyiségű vizet biztosítunk számukra, mivel megakadályozzuk a talajnedvesség elpárolgását.

Mit tegyünk az „iszákosokkal”?

Régen egyes helyeken az volt a szokás, hogy az állandóan szomjas és éhes töknövények mellé egy kőre egy vödörben vizet állítottak, és gyapjúszalaggal vagy rongydarabbal vezették belőle a vizet a növények tövéhez, amelyet egészen beástak a talajba. Néha előfordult, hogy idővel elszakadt a nedvszívó vízvezető szalag vagy kiszáradt, mert túl rövid volt, és nem ért le a vizesedény aljáig. Ekkor újra be kellett nedvesíteni a szalagot vagy az edényt feltölteni vízzel, hogy a nedvesség megint a talajba vándoroljon.

Az előbbinél egyszerűbb öntözési módszer, ha nagy agyagcserepeket ásunk be a paradicsom, a tökfélék vagy más, a vízhiánytól gyorsan lekókadó növények mellé, és azokat rendszeresen feltöltjük vízzel.

A tapasztalt kertészek az ültetés után – legyen szó akár zöldségről vagy gyümölcsről – „tányért” képeznek a növények köré. Ez a földhalommal kerített öntözőárok megakadályozza, hogy a víz minden irányban szétfolyjon, így csak a gyökerekhez szivárog le.

A gyümölcsfák öntözése

A nagyméretű gyümölcsfák lombkoronájának szegélye alatt ássunk kb. 10 cm mély gyűrűt, hogy az öntözővíz közvetlenül a gyökerekhez jusson. Nyár elején marhatrágyát is keverhetünk a vízhez, így egyúttal trágyázhatunk is.

Ha száraz időszakban nem adunk fáinknak legalább 50 liter vizet, akkor nyugodtan maradjunk inkább a kerti székben és lustálkodjunk, mert ennél kevesebb mennyiség csak felesleges idő- és vízpocsékolás. Az öntözővíznek ugyanis csak elenyésző része jut el a gyökerekhez. Jó locsolási módszer, ha az öntözőcsövet kintről az árok peremére helyezzük, és az öntözőcsapot csak annyira nyitjuk meg, hogy a víz csak épp csepegjen, vagy igen vékony sugárban folyjon a csőből. Hagyjuk ott fél napig a tömlőt, szükség esetén éjszakára is, vagy esetleg tovább, míg a fa összes gyökere kellő mértékben megszívta magát. Néhány óránként tegyük át a korongon másik helyre az öntözőcsövet.

Különösen jó vízellátást biztosít kerti fáink számára a barkácsboltokban kapható karvastagságú dréncső, melyet az ültetésnél gyűrű alakban helyezzünk el a fák gödrébe. Az ültetőgödörnek jó tágasnak kell lennie, hogy a locsológyűrű a fa gyökérrendszerét ne korlátozza a növekedésben. A cső egyik végét a fa lombkoronájának pereme alatti területig vezessük, szükség esetén ebbe töltsük az öntözővizet. A cső perforált, így a víz a gyökerekhez szivárog. Amikor nem használjuk, tömjük be a végét, nehogy egerek vagy más kíváncsiskodók fészkeljék be magukat. Egy kilyuggatott, kellő vastagságú öntözőtömlő földbe ásása is megfelel erre a célra.

Reméljük ez a néhány jó tanács és ötlet könnyebbé teszi a kertészkedők mindennapjait. Bőséges termést és szép, egészséges növényeket kívánunk!