Kende Béla, az örök vidám világfi, s a kutatók kedvence, nyerítve megjegyezte, hogy a rektoruk még gyerek lehetett, mikor a lilamasli járta a ficsúrok közt. - Ma, aki ad magára, zöldszalagot köt - nézett körül büszkén, mert ő is ilyet viselt. - Hozok neked is Etuska - fordult a nagybajuszú lányhoz, aki az éjszakai laborprotokoll lapjait rendezte. A kollegina mosolyogva vállat vont, de válasz nélkül hagyta Bélát, és kisietett a katedrához.

Az öreg tanár észre sem vette a hallgatók szokatlan derűjét. Őt csak a kutatómunka érdekelte, s azon belül is az emberkísérletek. Evett, mikor a felesége feltálalt, de ha megkérdezték, hogy mi volt az, amit gallérja mögé hányt, nem tudta volna megmondani. Házaséletet is csak akkor élt, ha az asszony figyelmeztette, hogy egy feleségnek is vannak jogai.
Berendi rektor különös szórakozottsága érthetőbb, ha tudjuk, a tudós közel járt, hogy előállítsa a rákmegelőzés vakcináját. Tudta, már csak rövid idő kérdése, hogy végérvényesen megszabadítsa a világot ettől a halálos kórtól; ami rögtön meghozná neki az orvosi Csótány díjat.
- A négy sárga ember hányt és hasmenést kapott - kezdte a referálást Etuska, miután végre ránézett a kutató.
- Erre már vártam - bólogatott az öreg, majd hozzátette:
- Duplázzák meg ebédre a mákos tészta adagot, és adjanak nekik két deci cefrepálinkát.
- Továbbá, a hármas ketrecben a négy negroidnak a hasa reggelre megkékült - olvasta Eta zavartalanul a jegyzeteit: - azok csak desztillált vizet kaptak.
- Így helyes - lelkendezett a tudós. A medika álmosan folytatta:
- A négy europid, viszont reggelre megdöglött. Kivéve a külön ketrecbe zárt fehér pár;
Azok nulla óra ötig coitáltak, majd összebújva elaludtak – tette le a kisasszony a jegyzőkönyvet, s a helyére libegett.
A tanár, mintha villámcsapás érte volna, megdermedt. A világfi már örömmel szorongatta a melléfészkelődő Etus karmos ujjacskáit, mikor a tudós még mindig döbbenten állt; - a szeretkezés valahogy megzavarta az elméletét. Hirtelen felderült az arca; eszébe jutott a megoldás. Megismétli a kísérletet, de operatív módon! Felrántotta a köpenyét s a laboratórium felé rohant. Néhány hallgató, akik az első sorban ültek, csak az emberpár ketrece előtt érte utol. A lila masnit kioldódva húzta maga után, de most senkinek sem volt kedve röhögni.
*
Koltai a részeg éjszaka után keservesen ébredezett. Feje zúgott, hányingere volt, s ráadásul éppen ablaka előtt kattogott el a miskolci gyors. Ugyanis új kollégáival ünnepelt, mert elnyerte Berendi professzor laboratóriumában az áhított, próbaidős állást. Arra ugyan még emlékezett, hogy a buli elején táncolt is, de később a szokatlan pálinkától meg a rengeteg bortól, valószínűleg eszméletlenre itta magát.
- Na, én is jól bemutatkoztam – gondolta, s kinyitotta a szemét; - de rögvest be is csukta, mert egy ketrec sarkában találta magát ruha nélkül. Nagyon remélte, hogy még delíriumban van. Ugyanis azt látta, hogy Berendi professzor, mint egy óriás tornyosul előtte, és éppen egy kocsikeréknyi nagyítón keresztül vizsgálja. A böhömnagy társai is, irdatlan magasságból pislognak le rá, miközben rémisztően mozgatják ritka bajszukat. Csak ők nem lilamaslit viseltek, hanem zöldet.
- Megismételjük a kísérletet – hallotta fentről, s beledermedt, amint a tanár a kollégáihoz fordul: Ezt a példányt, kérem azonnal kiherélni!
– Neeeem! – ordított az áldozat, és nekiugrott a rácsnak.
*
Csirr, csurr, zumm! – zuhant a földre az ágyfeletti fali polc, amit rémálmában vert le Koltai, de a csörömpölésre végleg felébredt. A talajt vesztett olvasólámpa imént ugrott nagy robajjal a mélybe, s magával rántotta haverját, a telefont. A rádió se akarattal esett utánuk. Koltai még egy percig dermedten feküdt az ágyon, mire végleg eltűnt az őrült látomás. Tíz perc múlva már az utcán loholt az új munkahelyére, az áhított Berendi laborba. Később a zöldes fényben úszó, csendes teremben visszatért a jókedve. Dudorászva lapozgatta a kartotékokat, és előkészítette a szükséges műszereket a napi munkához. Már mosolygott a hülye álmán.
Sokáig ácsorgott egy fekete patkány rácsa előtt. Nem állta meg, hogy be ne köszönjön.
- Na Berendi, te kis herélő, hát hol a masni a farkincádról? – s még arcán volt a mosoly, mikor elfordult a ketrectől: és megbénult! Nem lélegzett, csak állt, mintha hidegzuhany alá lökték volna.
A professzor állt előtte! A sleppjével éppen a napi körútjánál tartott, s már egy ideje mögötte állt, és kíváncsian figyelte az új laboránsát.
- Kolléga úr, holnaptól már nem kell bejönnie. A próbaidejét, azt hiszem, befejezettnek tekinthetjük – mondta Berendi szárazon, avval megfordult és kíséretével sietve kivonult a teremből.
Mikor Koltai magához tért a megdöbbenésből, minden elkeseredett dühe az ártatlan kisállat ellen fordult.
- Most megdöglesz te piszok! - ordította a patkánynak.
Az egyik fiókból parányi szikét húzott elő, és benyúlt a ketrecbe a vacogó állatért. De megállt a keze mikor megérezte tenyerében az áldozat rémülten kalapáló szívét, és meglátta a rágcsáló szemében az előbuggyanó könnycseppet.
- Na jól van, te marhicsek, csak vicceltem - és visszarakta a patkányt a helyére.
Mielőtt kintről becsukta volna az ajtót, még búcsút intett a ketrec felé. Érdekes, úgy tűnt, mintha a rágcsáló is intett volna a lábával. Koltai megrázta a fejét, s elhatározta, hogy többé nem iszik töményet.

Kisslaki László