A felelősséggel gondolkodók lapja!
Megrendelem Már előfizető vagyok

ÚJ FŰ: TELEPÍTÉSE, ELSŐ NYÍRÁSA, TRÁGYÁZÁSA ÉS ÖNTÖZÉSE

Mikor telepítsünk? Bármennyire is meglepő, gyepet tulajdonképpen az egész vegetációs időszakban lehetne telepíteni. Bár az év minden időszakában elképzelhető a telepítés, mégsem egyformán ideális a különböző évszakokban.

Nyáron például gondoskodni kell az óránkénti páraszerű öntözésről, ami nagy odafigyelést, növényvédelmet igényel és nem kevés többletköltséget jelenthet. A profi kertészek és  jómagam is mindenképpen a hűvösebb őszi és tavaszi hónapokban javasolom a gyeptelepítést. De nézzük a részleteket.

Gyep vagy pázsit? Egyáltalán nem ugyanaz!

Kevesen tudják, de a gyep nem egyenlő a pázsittal, bár kétségtelen, hogy utóbbi két fogalom csupán a köznyelvben jelenti ugyanazt. A pázsit lényegében olyan apró szálú, finom levelű fűfajokból álló és persze rendszeresen ápolt zöldfelület, amely nem egyenlő a gyeppel, mert inkább esztétikum. Utóbbi ugyanis a pázsitnál valamelyest igénytelenebb, mivel durvább füveket valamint más évelőket is tartalmazó növény-együttest is magába foglalhat.Nem túlzást azt állítani, hogy míg a pázsit általában a szem gyönyörködtetésére szolgál, addig a gyep akár nagyobb igénybevételt is képes kiállni mint a sporttevékenység vagy kertiparti.

 

Telepítés magvetéssel és gyepszőnyeggel

Gyepet kétféleképpen lehet telepíteni, magvetéssel valamint gyepszőnyeg terítésével. Utóbbi azért bír kiemelt jelentőséggel és azért népszerű, mert gyakorlatilag a terítés után azonnal kész gyep látványát nyújtja. Azzal együtt, hogy a terítés után azonnal (2-3 hét) használható, nem kis többletköltséget jelent a magvetéses eljáráshoz képest. A gyepszőnyegek beszerzése napjainkban már egyáltalán nem bonyolult, kertészeti áruházakban tömegesen forgalmazzák a fűhengereket.

Mindenképpen érdemes a gyepszőnyeg mellett döntenünk abban az esetben, ha erősen lejtő területet szeretnénk füvesíteni. A gyeptelepítés magvetéssel történő eljárása az ilyen területeken nehézkes, nem megvalósítható, mert a szóban forgó helyekről a csapadék könnyen lemossa a csupasz termőföldet, ezzel együtt a zsenge fűvetést.

A szakemberek azt javasolják, hogy gyepszőnyeget legkésőbb október végéig telepítsünk, mivel októbertől oly mértékben lehűl a talaj hőmérséklete, hogy a fűfélék gyökereinek fejlődése lelassul, majd teljesen le is áll, és képtelen legyökeresedni az új talajon. Ámbár  én már  láttam télen  történő telepítést is, és  abból is lett elfogadható  állomány  tavasszal. Ettől függetlenül én  inkább az ideális  viszonyok melletti munkát  szeretem.

 

Fűmagkeveréket, de milyet?

Kétségtelen tény, hogy profi kertészek és hobbikertészek számára az egyik legegyszerűbb eljárás a fűvetés. Bár egyszerű eljárás, az adott talajösszetételhez és  az igényekhez megfelelő fűmagkeverék kiválasztása egyáltalán nem egyszerű feladat.

A friss fűmagkeverék számára vetés során a legkedvezőbb a  morzsás  szerkezetű, porhanyós, 6-7 % nitrogénban gazdag , illetve 12-14 százalék foszfort tartalmazó gyommentes talaj, amely természetesen szerves  anyaggal (trágyával)  is fel van töltve. A fűmagkeverék vetése előtt természetesen a talajt alaposan elő kell készíteni, vagyis teljesen el kell simítani,tömöríteni. Erre ma már léteznek speciális szerszámok.

A fűnyírás segíti a gyep sűrűsödését

Eléggé közismert tény, hogy a rendszeres fűnyírás nagymértékben elősegíti a gyep és persze a pázsit sűrűsödését, ezáltal a gyep erősödését, terhelhetőségét. A profi kertészek általában azt tanácsolják, hogy a füvet heti rendszerességgel 3,5-5 cm-re vágjuk vissza. Nem elég csak rendszeresen nyírni a füvet, a nyírás során keletkezett nyesedéket mindig el kell távolítani. Csak ritka esetben javasolt  a nyesedék rajta  hagyása.

A tavaszi hónapokban, amikor a gyep a legintenzívebben fejlődik nagyon fontos a heti egy fűnyírás. Ha várunk vele 2 hetet, elkezd befulladni, és egyenlőtlen színt alakít ki a gyep vágás  után. A gyakori fűnyírás serkenti a dús, egészséges, magas minőségű pázsit kialakulását. Különösen fontos, hogy a nyári nagy melegben a késő esti fűnyírás után MÁSNAP REGGEL mindig öntözzük meg jó alaposan a gyepet.

Tudatos gyeptrágyázás nélkül nincs szép gyep!

Mint a növénygondozás során általában, a célzott és tudatos gyeptrágyázással a gyep és adott esetben a pázsit tápanyag-utánpótlását biztosítjuk. A tápanyag-utánpótlással garantáljuk a gyep megerősödését. Ellenkező esetben a gyep rövid időn belül meggyengül,megritkul, aminek egyértelmű jele a mohák és a gazfélék nagyfokú megjelenése. A gyep talajfelszínén az elhalt növényi részek filcréteget képeznek. Ennek túlzott jelenléte káros, akadályozza a tápanyagok valamint az oxigén és víz áramlását.

 

A mohásodást tulajdonképpen a talaj tömörödése okozza, majd ezt követi a tápanyagok felvehető mennyiségének csökkenése is. Elkezd ritkulni és barnulni a pázsit, elveszti üde zöld színét.

A leghatékonyabb védelem a moha megjelenése ellen az egészséges talajélet fenntartása és  az ideális öntözés. A ritkás gyep kiváltó okozói lehetnek: túlöntözés, árnyék, helytelen fűnyírás, túl kevés gyeptrágya használata vagy a szárazság, pontosabban az öntözés hiánya. (Erről egy régebbi  blogcikk tárgyal  részeletsen: Hogyan szabaduljunk meg véglegesen a mohától? A kertépítők így csinálják!)

Az már a fentiekből is kiderült, hogy a gyep abban az értelemben semmiképpen nem különbözik más növényfajoktól, hogy növekedéséhez a három alapvető elem, azaz a nitrogén, foszfor és kálium mindenképpen kívánatos.Ezeket az elemeket a ma már könnyen beszerezhető kész gyeptrágyák speciális összetételben tartalmazzák.A gondos gyeptrágyázást követően kiemelten fontos az alapos öntözés.

A kertészek még felhívják a figyelmet arra is, hogy ősszel extra mennyiségű káliumot tartalmazó gyeptrágya kiszórására van szükség.Ezzel nagyban segíthetünk pázsitunknak átvészelni a telet. Tavasztól pedig  nitrogéntartalmú gyeptrágya adagolására van nagyobb szükség, de én inkább a  kiegyensulyozott  tápanyagozás  híve  vagyok  egy beált  állományban, mint  az organikus tápanyagozás.

 

Gyomlálás és gyomirtás hatékonyan

Ezen a ponton kell néhány mondatban mindenképpen megemlítenünk a gyomlálás és a gyomirtás szükségességét, melyhez természetesen a gyeplazítás munkafolyamata is szorosan kapcsolódik. Nem nehéz belátni, hogy a sűrű, egészséges fűbe nehézkes a gaznak betolakodni, tehát a rendszeres fűnyírás, gyepszellőztetés, gyeptrágyázás és pázsit ápolás segít, hogy gyommentes maradjon a gyepszőnyeg is. A kézi gyomirtást minden nehézség nélkül végezhetnek akár hobbi kertészek is. 

gyomirtós gyeptrágyák nagyon sokan alkalmazzák, mivel használata hatékony és  kényelmes a kis mennyiségű gaz ellen, illetve meggátolja azok elterjedését a gyepszőnyegben. Abban az esetben ugyanakkor, amikor már a szelektív permetszeres gyomirtó alkalmazása válik szükségessé, minden esetben forduljunk szakemberhez. Utóbbi azért kívánatos, mert egy rosszul megválasztott szelektív gyomirtó helytelen használatával véglegesen kiölhetjük a már erős, tömött gyepszőnyegünket a kertben.

 

Rendszeres és alapos öntözés

 Egészséges gyep nincs öntözés nélkül. A globális felmelegedés időszakában nem meglepő, hogy a természetes csapadék mennyiségének eloszlása nem képes kielégíteni a növények, így a gyep igényeit  sem. Az így előállt nagyfokú vízhiányt csupán öntözéssel tudjuk pótolni.

A kertészek azt javasolják, hogy hosszú száraz időszakban a gyepet hetente 3-4 alkalommal alaposan öntözzük meg. Az öntözéshez a legalkalmasabb időpontot a hajnali órák jelentik, mivel ilyenkor alacsonyabb a párolgás.A profi kertészek szerint öntözés során négyzetméterenként durván 12-15 liter a megfelelő vízmennyiség. Automata öntözőrendszer telepítésével megkímélhetjük magunkat a hosszas öntözés fáradalmaitól.

 

Ha  szeretnél kérdezni a  témával kapcsolatban, itt megtudod tenni!
Molnár Gábor  Éva, a füvesasszony