Az organikus kertészkedés klassz dolog, ugyebár. Vagyunk néhányan, egy maréknyi boldog testvér (és testvérnő, persze), akik természetes úton termelnek. Kemikália, műtrágya, permetszer kizárva. Hadd fejlődjék minden növény a maga természetes mivoltában - és ha fogyasztásra kerül a sor bízvást tudjuk, hogy táplálékunk egészségesebb már nem is lehetne. A fosszilis üzemanyag-használatot minimumon tartjuk, harmóniában élünk a madárkákkal, a méhecskékkel és a cuki kis katicákkal. Sosem leszünk rákosak! Örökké fogunk élni!!!
Hmmm. Néha eltűnődöm. Mi lenne, ha elszórnék csak egy pár szem csigagranulátomot, vagy leheletnyi gyomirtót fújnék a tarackra, ami a francba se akar eltűnni. Néha eltűnődöm, ha esetleg a káposztalepkékre egy kis laboratórium-fejlesztményt permeteznék, talán hatékonyabban megszabadulnék tőlük, mit a csapvízzel elegy ökolötyik segítségével. Néha eltűnődöm, vajon rájönnének-e zöldszívű barátaim a titkos toxinhasználatomra, illetve ha igen, milyen igaznak tűnő mentséggel tudnék előállni?
Mert az organikus kertészkedés kemény meló. Ne higgy annak, aki mást mond. Csak van oka annak, amiért a nagyüzemi mezőgazdaság teret hódított az egész világon, az egyik ok nyilván az egyszerűség. Kevesebb hátsanyargató gürizés; a gépesítés, a vegyszeres permetezés, műtrágyázás pedig megbízhatóbb és egyszerűbb, legalábbis rövidtávon, mint annak organikus megfelelői. Mi persze tudjuk, hogy hosszabb távon, rossz a hír: talajerózió, talaj-termőveszteség, mini vadvilági holokauszt, nem beszélve az emberi egészséget érő kiszámíthatatlan következményekről. De mindezek csak később jönnek. Termelőként nehéz elhárítani a könnyű élet csábításait.
Persze, nem csábultam el. Becsszó. Már három éve organizálom kiskertemet, és fantasztikus eredményekkel büszkélkedhetem. Tehát senkit sem akarok lebeszélni, sőt - csak azt szeretném, ha mindenki, aki zöld döntést hoz, tudja, hogy mire adja a fejét. És legfőképp azt akarom, hogy felkészüljön egy extrafull, mindennapos, véget nem érő küzdelemre, amit azon teremtményekkel kell megvívni, akik halálra szántan zabálnak föl mindent a gondos gazda szája elől.
Lelki szemeink előtt jelenjék meg, amint 18 hónapos alapos munka után összeállt a kert. Ez az első évünk, amely terméssel kecsegtet. Izgatottak vagyunk. Egy szép későnyári délutánon, leballagunk a kiskertbe megszemlélni alma és körtefáink fejlődését, és döbbenten tapasztaljuk, hogy a levelek fele barna és lehullott. Hazarohanunk. Az okoskönyvből megtudjuk, hogy valami gombabetegség érte a fákat. Mit lehet tenni??!! Semmit...
Mégsem adjuk fel. Ugyanis még mindig van két szilvafánk, annak ágai pedig szó szerint földig roskadoznak a gyümölcstől. Augusztus közepére már az első szilvák meg is érnek. Leszedünk egyet, beleharapunk..., és fölfedezzük, hogy valaki már előttünk belekóstolt. Mélyre turmányoltan, paffravágva a gyümölcsöt, bent lakik egy apró, rózsaszín kukac. Megnézünk még vagy 4-5 másik szilvát: a helyzet ugyanaz. Vissza az okoskönyvhöz, melyből megtudjuk, hogy a bűnös a szilvamoly. Tojásait az gyümölcs héjára helyezi tavasszal, a kukacok pedig hamarabb ér célba, mint a kerttulajdonos. A féreg.
Sétánkat folytassuk a zöldségágyás mentén, ahol már távolról föltűnik, hogy egész sereg vadállatkával kell megbirkóznunk. A legrosszabb, a legkegyetlenebb, a legunszimpatikusabb a meztelencsiga. Ha vegyszerpártiak lennénk, néhány szem csigagyilkos granulátum segítségével hatékonyan megszabadulhatnánk tőle. De mi nem folyamodunk ehhez az eszközhöz, és ez így van jól - hiszen a granulátum beleázik a talajba, illetve bármely állat, ami megeszi a döglött csigát, órákon belül maga is hasonló sorsra jut.
Egy maréknyi meztetten csiga jóétvágyúan belecsámcsog az elkényeztetett sütőtököcskénkbe, beleszaggat a spenótba, egy éjszaka alatt nyomtalanul eltüntet egész sor fejessalátát. Mi tegyünk hát? Építhetnénk a madarak étvágyára, de azokat túlságosan lefoglalja, hogy gyökerestől kitépkedjék a frissen kikelt babocskánkat, a turbékoló galambpát pedig a szépen gyarapodó brokkolinkból álló vacsoráját csipegeti nagy kényelmesen. És különben is, mi az, ami éjszakánként előjön, és lyukat ás a kukorica alatt? Egy róka? Vagy egy borz? Milyen eszközzel űzhetnénk el, amiért földanyácskánk sem haragudna? Mert a sörétespuska csak fellobbanó szenvedélyünk ötlete.
Mindezek ellenére sem veszünk mi se mérget, se puskát. Hiszen a biokertészet nem pusztán technikai kérdés, hanem életmód, egyfajta esetlen kísérletezgetés, hogy megpróbál fáink természetes lehetőségeink korlátisin belül élni. Igen, keményebb a güri, és nagyobb fantáziára is szükség van. De nem lehetetlen - és ha az ember belejön, ezerszer elégedettebb lesz annál a gazdánál, aki épp most mérgezte végig a kiskert fáit.
Mert hát végül is vannak megoldások. A szilvamoly kordában tartható organikus pheromon csapdák segítségével. A beteg gyümölcsfaleveleket el kell égetni, és kis szerencsével jövőre nem jelenik meg újra a gombabetegség. Egy csinos kis fátyol a brokkoli fölé, egy rémisztő madárijesztő. Ami pedig a nudicsigákat illeti, néhány kemény csata után, már keménnyé, sőt kegyetlenné válhatunk. A még meglévő „egyenlő jogot minden teremtménynek” eszménk kiszáll az ablakon, és csak úgy, mint a harcedzettek, bekukkantunk a veteményes összes levele alá, és metszőollóval kíméletlenül hasba szúrunk minden becserkészett csigát.
Azt gondolod, nem süllyedhetsz idáig? Akkor még nem ismered önmagad. Mert a termőföld csatatér. Háború van odakint. Organikus, de háború. És csak egy győztes lehet. Az pedig te legyél...
