A felelősséggel gondolkodók lapja!
Megrendelem Már előfizető vagyok

Légy büszke! Magyar nyelv – Az emberi logika csúcsterméke

Szókincse és árnyaltsága egyedülálló!

Mindig azt halljuk, és tankönyveink sem győzik hangsúlyozni: ezt a szót is átvettük, azt a szót is átvettük valamelyik nyelvből. Nyelvünk mintha másodrendű, számtalan nyelvből összehordott, fésületlen egyveleg lenne. A legkülönösebb: nem az idegenek, hanem a magyar tudományos réteg véleménye az, hogy a magyar nyelv valamiféle hordaléknyelv. Pedig a magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.


De hogy ne csak az én elfogultságom szóljon: mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:
Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is:

„A magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század):

Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

Sir John Bowring angol nyelvész írta 1830-ban:

„A magyar nyelv egész sajátos módon fejlődött és szerkezetének kialakulása olyan időkre nyúlik vissza, amikor a legtöbb európai nyelv még nem is létezett. Önmagában következetesen és szilárdan fejlődő nyelv, amelyben logika van, sőt matézis, az erő, a hangzatok minden hajlékonyságával és alakíthatóságával.
… a magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, amelyen az idők viharai karcolást sem ejtettek. Nem az idők változásától függő naptár. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkudozik, nem ad és nem vesz senkitől. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfényesebb emléke. Amit a tudósok nem tudnak megfejteni, azt mellőzik. Ez a nyelvészetben is így van, éppen úgy, mint a régészetben. Az egyiptomi régi templomok egyetlen kőből készült padolatait sem tudjuk megmagyarázni honnan, melyik hegységből vágták ki e csodálatos tömegeket. A magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény. Aki megfejti, az isteni titkot boncolgat, annak is az első tételé.

G. B. Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta:

„Miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító:

„Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke."

Aki a magyar nyelv árnyaltságára egyedülálló szókincsére keres bizonyítékot, ajánljuk olvassa el Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke című versét, melyben többek között a jár, megy szó 50-nél több  rokon értelmű változatát gyűjtötte össze.

Főkép forrása: Magyar néprajzi lexikon