A felelősséggel gondolkodók lapja!
Megrendelem Már előfizető vagyok

Január, február a palántázások ideje!

Milyen magot válasszunk? Milyen talajba palántázzunk? Milyen ültető edényt használjunk?

Eleinte talán egyszerűbbnek tűnik rögtön „kiszórni” a vetőmagot a kertbe, de az előnevelt palánták kiültetve már jóval előrehaladottabb állapotban lesznek, mint az akkor vetett társaik. Így 4-8 héttel hamarabb érnek be, és gyakran ettől is függ, hogy a mi éghajlati viszonyunkban beérnek-e egyáltalán. Emellett az erősebb, ellenállóbb palánta jobban viseli a májusi enyhébb talaj menti fagyokat (főként a hidegebb településeken), mint az éppen csírázó kis magvak.

Fontos kérdés, hogy milyen magot válasszunk?

A sikeres palántanevelés előfeltétele a jó minőségű alapanyag. (Olcsó húsnak híg a leve). Nincs bosszantóbb, amikor az olcsón megvásárolt magot elvetettük, szorgosan öntöztük, gondoztuk, és csupán egy-két vékony, gyenge palánta árválkodik a tálcánkban. Alaposan válasszuk hát meg, milyen vetőmagot vásárolunk!

Csírázáskor a magvak a talajban rengetek kórokozóval, kártevővel érintkeznek. Egyes betegségek kimondottan csírázáskor kerülnek a növénybe, hatásukat azonban csak később fejtik ki. A gyártók a kikelő növény védelme érdekében csávázzák, vagyis növényvédő szerrel bevonják a magokat, így azok sokkal ellenállóbbak lesznek a betegségekkel, kórokozókkal szemben.

Amennyiben igyekszünk elkerülni a növényvédő szerek használatát, válasszunk BIO vetőmagot! Ezeknek a vetőmagokat olyan növényekről gyűjtik be, amelyeket éveken keresztül szigorúan ellenőrzött körülmények között nevelnek és szelektálnak. A tévhiedelemmel ellentétben azt azért itt szeretném tisztázni, hogy ezeket a magokat és növényeket sem vegyszermentesen termesztik, hanem kizárólag biotermesztésben engedélyezett szerekkel védik őket a megbetegedésektől.

Én a vetőmagot elsősorban hazai termelőktől javaslom beszerezni, mert ők az adott ország éghajlati adottságaihoz és az ott előforduló megbetegedéseket figyelembe véve termesztik vetőmagjaikat. A jó nemesítők a gyakori betegségeknek ellenálló, jó terméshozammal, magkelési aránnyal rendelkező vetőmagokat állítanak elő. Éppen emiatt webáruházunkban és kertészeti árudánkban mi elsősorban hazai vetőmagokat tartunk.

Milyen talajba palántázzunk?

A legfontosabb: semmiképpen se a kertből vagy az erdőből, utcáról szerezzünk be pár vödör földet! A jó minőségű talaj beszerzésével rengeteg fölösleges munkától és csalódástól kíméljük meg magunkat.

Könnyű, laza, homogén szerkezetű, tápanyagban gazdag, jó vízáteresztésű, humuszos földet használjunk! Bár a növény ebben a talajban rövid ideig marad, a fiatal korban felvett tápanyagok meghatározóak a későbbi ellenállóságban, terméshozamban. Például a kálium, kalcium és magnézium a növényeknél többek között a szövetek erősítéséért felel. – csakhogy honnan tudjuk, milyen arányban tegyünk humuszt, tőzeget, perlitet, nitrogént, foszfort, káliumot, stb. a földkeverékbe?! Szerencsére a jó minőségű palántaföld keveréknél erre sincs gondunk, mert előállításnál a megfelelő fertőtlenítésre és a hasznos szerves anyagok biztonságos megtartására odafigyelnek.

Milyen ültető edényt használjunk?

Használhatunk tisztára mosott, kilyukasztott tejfölös poharat, tojásos dobozt, vagy nagyon előnyös a környezetbarát tőzeg-, vagy papírcserép. Óriási előnye, hogy később ezzel a cseréppel együtt ültethetjük el a palántánkat, nem kell kivenni belőlük a növényt, a papír szép lassan lebomlik a talajban. Ezzel a módszerrel a palántánk mentesül a gyökerek sérülése okozta visszaeséstől.

Nagyon praktikus a kifejezetten erre a célra kifejlesztett szaporító tálca, amelyben egyszerre 40-60 magot vethetünk el és kezelhetünk könnyedén. Jobb a helykihasználási lehetősége is. A hozzá tartozó áztatótálca igencsak megkönnyíti a dolgunkat.

Emellett kaphatók palántázó házak többféle méretben. Előnyük, hogy egyenletes mikroklímát biztosítanak a már sokat hallott üvegházhatással, párásan tartják a levegőt, egyenletesebb a hőmérséklet a tavaszi nagy hőingadozásokhoz képest, nem kell külön takargatnunk a kis magokat.

A palántázás menetéről és a palánták további utógondozásáról bővebben weboldalunkon olvashat.

Hartai Orsolya
www.latinkert.hu