„Ami lent van, az mint ami fent van

és ami fent van, az mint ami lent van,

hogy beteljesítse az egy csodáját.”

(Hermész Triszmegisztosz)

De az életfolyam az egészséges sejtekből fakad. Az ő génjeik öröklődnek, az ő szellemiségüket, tudásukat és tapasztalatukat hordozzák az utódok. Ők viszik tovább az életet és a fényt. A gyermekeiket Trabantok hátsó ülésén hurcoló milliók.

Amikor nagy a baj, az Ember fia mindig megkérdezi: hogy történhetett ez? Hogyan válhatott ilyenné a világ? Hogyan felejthette el és tagadhatta meg az emberiség Teremtőjét és Önmagát? Hát lássuk a kórképet: a korképet!

A rák a harmónia elvesztése, a sejttudat és a testtudat egészséges arányának megbillenése bármely irányban. Ha a sejt csak magával foglalkozik, nem táplálja a testet, céltalanná válik, burjánzani kezd. Ha a sejt csak a testtel foglalkozik, nem fejleszti önmagát, statikussá válik, és az Univerzum törvényei alapján ami megáll, az elpusztul. Az élet törvénye a harmónia érvényesülésének törvénye.

A belső ember (az egyén) és a külső ember (a család, a környezet, a társadalom...) viszonya alapvetően különbözik a nyugati és a keleti világképben. A nyugati civilizáció csak a belső emberrel foglalkozik, a külső ember érdekeit és értékeit alárendeli a belső ember vélt vagy valós érdekeinek. A nyugati ember aktív, de az aktivitásának már rég nincs valódi célja. Az egyénnek semmi más dolga nincs, mint hogy fogyasszon, és elhiggye: a Henkel minőség jobb, mint a hagyományos. A nyugati civilizáció addig kergette az életminőség javításának délibábját, míg elvesztette az életcélját. Minden gombnyomásra működik, de az emberek kezdenek belefáradni a gombok nyomogatásába.

A nyugati társadalmakban a kulcsszó a fogyasztás. Ne éljenek együtt a generációk, lehetőleg a családok se, hiszen minden egyes külön háztartás külön televíziót, videót, mosóport és fogyasztást jelent. Különben is, minél jobban atomizálódik a társadalom, annál jobban kézben tartható az egyén és a Fogyasztás. Ha sikerül szétverni a családokat, a faluközösségeket, és a nemzeti kultúrákat, minden korlát és nehézség nélkül manipulálhatók a tömegek, létrehozható a korlátlan diktatórikus hatalom, melyet úgy hívunk: demokrácia.

A keleti civilizációban a belső embernek nincs jelentősége, a külső ember vélt vagy valós érdekeiért bármikor feláldozzák az egyént. Elismert, sőt megkövetelt viselkedésmód a családi vérbosszú, a szélsőséges iszlám szervezetek ezrével küldik tagjaikat halálba Isten, a Haza, vagy egyéb szent dolgok nevében. A pekingi diáklázadás leverésénél is megmutatkozott, hogy pár száz, vagy pár ezer ember meggyilkolása bármikor indokolható a közösség érdekeivel. A keleti ember passzív, mindenben a sors akaratát látja, nem vállalja a belső embert. A belső ember háttérbe szorítása, az egyén teremtő erejének, kreativitásának elnyomása mindig a fejlődés lelassulását, a társadalom megmerevedését vonja maga után. Jó példa erre a kommunista rendszerek stagnálása és lemaradása a nyugattal szemben, vagy az a „fejlődés” amelyet a sokezer éves keleti társadalmak a nyugati kultúrák megjelenése és szárba szökkenése óta véghez vittek. Van olyan kórtünet, melyek mindkét kultúrkörre egyaránt jellemző: az atomizáció és globalizáció ellentmondásos kettőse. 

Az atomizáció során a belső ember kiszakad a külső emberből, és mélybe zuhan. Elszakad családjától, nemzetétől, a természettől... Eltépi a köldökzsinórt, eltolja magától a külső ember gondoskodó szeretetét. Nem tud miből töltekezni, megújulni, tovább fejlődni. A gyermekek apa nélkül nőnek fel, a nagyapák nem foghatják unokáik kezét, a generációk nem adhatják át életük tapasztalatát, megszakad a természet rendje. Lehet, hogy a keleti jógi a padló felett lebeg, és tudata a mennyek kapuját ostromolja, de közben  falujában éhen halnak a gyermekek, és ő ezt nem vállalja.

Ahogy lent, úgy fent. Ahogy a fizikai síkon minden egyszerűbb összetevők egymásra épülő rendszeréből áll (a kvarkok, atomokat alkotnak, az atomok molekulákká egyesülnek, a molekulák sejtekké szerveződnek...), ugyanúgy a szellemi síkon is. Az egyének családokat alkotnak, a családok faluközösségekké szerveződnek, a faluközösséget nemzetekké kovácsolódnak. Ha egy élő szervezettől elveszem azt a mintát, amely alapján az atomok élővé szerveződnek (vagyis az Életet), csak egy kupac molekula marad. Ez a szellemi síkon is igaz: ha a belső embert megfosztom a rá vonatkozó viselkedésmintáktól (vagyis a külső embertől) az ember állati sornál is lejjebb süllyed.

A globalizáció során a belső ember kitölti a külső embert, átveszi annak szerepét. Beleavatkozik a természet rendjébe, a társadalmi folyamatokba, klónoz, Istennek képzeli magát. Bevált, egyszerű folyamatokat „modernizál”, vagyis bonyolult, áttekinthetetlen sokszor saját maga számára is kezelhetetlen rendszereket hoz létre. „Globalizálja” a tüzet a vízzel, a kereszténységet a zsidósággal, a sóst az édessel, utána köpköd, és nem érti: Ő csak jót akart!

Minél bonyolultabb egy rendszer, annál inkább hajlamos az instabilitásra, a kaotikus viselkedésre, az összeomlásra. A természet, az állatvilág evolúciója, az emberiség fejlődésének szerves szakasza kikerülte ezeket a csapdákat, hiszen az instabil természeti formák, az alkalmazkodni nem tudó állatfajok, az életképtelen kultúrák elbuktak, semmivé foszlottak.

Házainkat régen a faluszéli erdőből hozott tüzelővel fűtöttük, ma több ezer kilométerről, egy vékony, sebezhető vezetéken át kapjuk a földgázt, a villanyt... Régen a konyhakertben megtermett minden, ami nem, azt közeli piacokon beszerezhették az emberek. Ma ingatag világtőzsde osztja újra a megtermelt javakat, amelynek manipulálásával nemcsak nemzeteket, hanem egész régiókat lehet kisemmizni és padlóra küldeni. A mai világ óriási ellátó rendszereket épített ki (elektromos-, vasúti-, közúti-, pénzügyi-, egészségügyi-, stb. hálózatok) melyek már csak méretüknél és bonyolultságuknál fogva is rendkívül sérülékenyek.

Hasonló a helyzet a társadalmi téren is. Egy családban, vagy egy faluközösségben még mindenki tudta, hogy ki a csaló vagy szélhámos, és a közösség átnevelte, vagy kivetette őt magából. Egy családban az apa nem titkolta el jövedelmét, hiszen ő volt a családfenntartó. A falun élő milliomos nem kuncsorgott szociális segélyért, mert lesült volna a bőr a képéről. De mi történik ma Budapesten vagy New Yorkban, ahol az ember egy a kétmillió, vagy tízmillió senkiből? Ma, amikor a túlbonyolított jogrendszer a bűnözőt védi a társadalommal szemben, amikor a deviáns viselkedés megtűrtből lassan kötelezővé válik, amikor pár ezer forintos tartozásért az ember feje felől elperelik a házát, miközben mások milliárdokat sikkasztanak...

Íme az Ember és az Emberiség négy fő betegsége. És íme a következménye: a földi pokol. Pedig egyetlen vallás egyetlen szent írásában sem szerepel, hogy a szenvedésre születtünk, hogy nem lehetünk boldogok. Egyetlen ember, egyetlen család, egyetlen nép sem született kárhozatra. A Földet mi tettük és tesszük pokollá, ezért csak mi gyógyíthatjuk meg!

Föld Anyánk mély álmából ébredezik. Rosszat álmodott. Álmában gyönyörű testén sötét foltok jelentek meg, a foltok fogakat és karmokat növesztettek és csak tépték, marták... Felült, segítséget remélve a szívéhez kapott. Beleborzongott a Kárpátok koszorúja.

***