Áldassék a kéz, amely az első lugast, az árnyat adó, madárdalos, szépséges és illatos, szűrt napfénnyel és indákkal teli, árnyas pihenőhelyet megalkotta, ahol testet ringató, szívet-lelket nyugtató lágy szellő, meleg fuvallat szalad át a lombok között, ahol révedezni, merengeni jó.
Ha a lugasban vagy, azt érzed, hogy kint is vagy, meg bent is. Valamiféle bársonyos oltalom vesz körül, és ha egyedül vagy is, még sem vagy egyedül. A lugas-imádatban talán a valaha-volt éden utáni vágyunk is benne van. De benne van az eltaposott, leigázott, kihasznált és kifacsart élet-társ, a természet iránti ősi vonzalom megnyilvánulása is.
El kell néha vonulni a világ zajától az embernek. Ha nem is messze, legalább egy kis lugas oltalmába, hogy holnapra töltődjenek a lelki akkumulátorok, melyek újra számlálják majd az órákat és a napokat.
Azt mondja Böjte Csaba, a ferences rendi pap, hogy legyen bármilyen hisztis és keveredett a világ, ne bánkódjunk miatta, csak tegyük a dolgunkat. Ültessünk fát, gondozzuk a virágoskertet, főzzünk finomat a családnak, tegyünk rendet otthonunkban és kedveskedjünk egymásnak. Ettől lesz szebb és a értékesebb világ. A bosszankodás, az idegeskedés nem visz előre. S ha azt mondanák, hogy a világvége közeledik, akkor sem kéne mást tenni, mint jót cselekedni, mert így még ez az esemény is elviselhetőbb lenne, mint dühösen és lelkünket mérgezve. Mennyire igaz. Ha csak hétköznapi bosszúságaink során fogadjuk meg ezt a tanácsot, rengeteg fájdalom tompul el és harag fogalmazódik át egyszerű tapasztalattá. Hiszen maga a cselekvés, a vele szerzett benyomás és élmény az, amely gazdagíthatja életünket.
Kerti gondjainkról ejtve szót, meséli egy ismerős hölgy, hogy négy órai gazdasági munkáért ad egy ezrest az alkalmi munkásnak. A pénztárcát illetően jó a vásár, de a szembenézés és a mai óradíjak tekintetében van némi elgondolkodtató a dologban – mondom. - A legolcsóbb munkadíj ma óránként 650 forint. Miért, közmunkásként úgyis megkapja a jövedelmét tőlünk. Mármint az intézménytől, ahová, mint munkanélküli helyezkedett el az ember közmunkásnak – mondja ő. Ez azt jelenti, hogy neki, mint az intézmény gondnokának talán még ingyen is dolgozhatna, és egyáltalán: örüljön az ezer forintnak. Amikor ezt a szomorú történetet, mint lesújtó históriát mesélem valakinek, meg sem rökönyödik, nem is érti, mi a problémám ezzel. Ettől még jobban elszomorodom. Vajon, ha ők lennének ilyen helyzetben, mennyire lenne elég ez az ezer forint. Ráadásul kemény fizikai munkáért. A történet persze, nemcsak a pénzről szól!
Nyáron az ország különböző pontjain hatalmas, tömegeket vonzó, főként könnyűzenei koncertekkel teli fesztiválnapokat rendeznek, népszerű énekesekkel, zenekarokkal. Szinte minden hétre jut kisebb-nagyobb esemény, néha egy-egy téma köré felfűzve, de a legtöbb fiatalt vonzó rendezvények a koncertek. A fesztiválokra fiúk, lányok ezrei kelnek útra, hogy napokon át, elkülönülve a szülőktől, a felnőttek ellenőrző tekintetétől távol örüljenek egymásnak, a zenének, s olykor tegyenek olyan dolgokat is, amelyet máskor, máshol nem tennének. Feszegetik határaikat, egymáshoz való viszonyaikban próbálgatják az életet, és persze rengeteg pénzt költenek. Sokszor hónapokon át megspórolt pénzüket költik el egy ilyen alkalommal, belekóstolva az élet mélyebb bugyraiba. Van, aki ilyenkor próbálja ki, milyen alkoholmámorban úszni, cigizni, vagy akár a kábítószer nyújtotta bódulatban lenni. Miközben valakiknek nagyon jó buli, hatalmas üzlet egy-egy ilyen rendezvény, sokan bizony nagy árat fizetnek ezért.
Pizzanemzedék. Ez jut eszembe, amikor átmorzsolódik rajtam a minapi, reggeli órákban tapasztalt kép. Anyuka vonszolja három vagy talán négyéves gyermekét, akinek kezében egy fényes zacskó, azaz csipsz van. Reggel fél nyolckor. Nem kakaós csiga, kifli vagy alma, hanem egy zacskó csipsz. Biztosan ezért hisztizett a gyermek, és meg is kapta, csak legyen végre csöndben. Ez a motívum minden másra is jellemző: megkap mindent a gyerek, csak ne visítson, ne kelljen vele beszélgetni, ne kelljen meggyőzni, hogy ez vagy az nem jó. Na meg hát, ha anyáék is eszik, akkor ez biztosan jó. Talán nem vagyok egyedül, amikor azt tapasztalom a környezetemben, kisgyermekes anyukák otthoni tevékenysége sokszor kimerül az internet közösségi oldalainak böngészésében: aktuális körömtrendek, divatok, pletykák szemezgetésében. És hoppá, már el is telt néhány óra, dél van, kéne valamit enni. Nincs az a kistelepülés, amelynek közelében ne lehetne pizzát rendelni. A mosógép, a mosogatógép közben dolgozik. És jön a pizza… és minden megy tovább délután négyig, ötig, kinek mikor jön haza a férj, a nagyobb gyermek… Talán ez az igazi szegénység, amikor valaki nem él az egészsége, tehetsége, szellemi adottságai nyújtotta lehetőséggel, hanem önmagán aluli minőségben éli napjait. Vajon kell-e a gyermekeknél nagyobb motivációs erő, hogy ez ne így legyen?
Folytatódhatna még az elmúlt időszak történéseinek, élményeinek darálgatása, ha a szőlővirág émelyítően finom illata, a porgyűjtő bogárkák monoton duruzsolása álomba nem ringatná a dünnyögő lugaslakót.
Tóth Katalin
