Gyorsétterem, azonnali hitel, villámrandi. Meg online és autópálya, széles sávú szolgáltatás, last minute, előfőzött, időmenedzsment… Vannak, akiknek mostanra elegük lett az őrült tempóból. Akik újra lassabban, ízekre, gesztusokra, árnyalatokra, részletekre odafigyelve próbálnak élni. Ők a slow mozgalom követői.

A világ kifordulni látszik magából, mintha az ember egyre türelmetlenebbé válna. Csak gyorsabban, csak ma, csak most! Rohanunk a munkába, a gyerekért, a megbeszélésre. Nem érünk rá rendelőben ücsörögni, dugóba került autóban molyolni, a vacsorát csak összedobjuk, a mosógépet gyors programra állítjuk, a nyelvtanfolyam pedig lehetőleg intenzív legyen. Jelszavunkká vált az „azonnal”; mindennel, mindenben és mindig sietünk, hogy több időnk jusson másra.

Ám ennek a szédületes sebességnek köszönhetően pont azok a dolgok halványulnak el körülöttünk, melyek szebbé, örömtelibbé tennék életünket. Túl sokszor nincs időnk egymásra, egy jó könyvre, leülni esténként a gyerek ágya mellé, elgondolkodni egy érdekes filmen, beszélgetni egy pohár bor felett, belefeledkezni a virágzó jázmin illatába, vagy a fűben fekve csillagokat bámulni. Még a nyaralásunkat is előre megtervezzük a legapróbb részletekig, beosztjuk a várva várt pihenés minden egyes napját, nehogy kimaradjon egy-egy látnivaló vagy klassz szórakozóhely. De vajon hányszor ülünk ki a vízpartra csak úgy a lábunkat lógatni?

„Igen, lassan kellene élni. Nemcsak azért, mert a lassan legtöbbször - nem mindig -, tovább is. Lassan kellene élni, mert a lassan annyi is, mint figyelmesen, mint közelebbről, mint igazibban, mint emberibben élni.” Márai mondatai egybecsengenek a majd két évtizede útjára indult slow mozgalom alapgondolatával. Ez az eszmeiség a hétköznapok taposómalmával, a folytonos rohanással helyezkedik szembe, egy másik életminőség alternatíváját kínálva. Követői szerint csak az állandó sietségből és időzavarból kilépve nyílik lehetőség olyan apró örömök (újra)felfedezésére, melyek teljesebbé, boldogabbá teszik életünket.

Egyre többen vannak azok, akik a lassúságot dicsérik. A mozgalom - bizonyára nem véletlenül - Olaszországban született, egy McDonald’s étterem, s egyben a gyorsétkezés kultúrája ellen tiltakozó civil kezdeményezésnek köszönhetően. Mikor 1986-ban Róma egyik legszebb terén éttermet akart nyitni a „meki”, az olaszok zöme igencsak felháborodott. Mind kulináris kultúrájuktól, mind vérmérsékletüktől igencsak távol esik a fast food fogalma és gyakorlata, mely - többségük szerint - az emberiség, de legalábbis a mediterrán népek elleni bűn kategóriájába esik. A tüntetést követően hívták életre a Slow Food elnevezésű civil szerveződést, mely fő céljaként a helyi termékek, élelmiszerek, étkezési hagyományok támogatását és védelmét tűzte.

A Slow Food képviseli mindazt, ami a gyorséttermi filozófia ellentéte, azaz a helyben termelt élelmiszerek, a minőségi konyha, az egészséges táplálkozás, az ízek természetes világa és a gasztronómiai sokszínűség mellett teszi le voksát. Bár a mozgalom akkor és ott nem tudta elmozdítani a gyorséttermet a Spanyol-lépcső mellől, mostanra már számos országban több millió követője akad. Ráadásul idővel a slow mozgalom mélyebb értelmet is nyert, így napjainkra fő üzenete a „Lassíts és élj teljesebb életet!” lett. Több ága is létrejött, létezik már slow living, slow travel, slow work, slow money de még slow bicycle is.

A slow mozgalom legszervezettebb formája talán „Slow City” vagy „Cittáslow” néven került be a köztudatba. A Slow City mozgalmat négy olasz kisváros: Bra, Greve in Chianti, Orvieto és Positano vezetése alapította 1999-ben. A 2011-es adatok szerint ma a világ 24 országának közel 142 városa követi a mozgalom célkitűzéseit; Európától kezdve Koreán át Új-Zélandig majd mindenhol vannak tagjai.

Életvitelünket egyre inkább uralja a rohanás, ami pedig túlságosan kaotikussá, zajossá, szennyezettebbé és barátságtalanná teszi a városokat. A Slow City mozgalom erre próbál alternatívát mutatni, a „lassú város” mintájának életre hívásával. Az alapítók kidolgozták a „minőségi városi élet” feltételrendszerét, mely olyan témákat helyez előtérbe, mint a környezet megóvása, a helyi hagyományok és sajátosságok ápolása, kulturális és gasztronómiai értékek megőrzése, a közösségi helyek és programok felvirágoztatása, a helyben termelt élelmiszerek előnyben részesítése, a közösség igényeihez igazodó fejlesztéspolitika. A Slow City címre áhítozó városok, települések akkor kaphatják meg a mozgalom emblémáját, ha megfelelnek egy adott követelményrendszernek, s a csatlakozás után is betartják az évente ellenőrzésre kerülő kritériumokat. A címet elnyert városok egy évente összeállított rangsorba is bekerülnek.

A Slow City mozgalom 2010 óta magyar tagot is magáénak tudhat; hazánkban elsőként Hódmezővásárhely csatlakozott a „lassú városok” közösségéhez. Vajon mely hazai települések ismerik még fel - mind saját, mind pedig lakosaik szemszögéből tekintve - a mozgalomban rejlő lehetőségeket s állnak be a slow városok sorába?

Az ezredforduló idején igen fontos dolog jutott az emberek eszébe. Baj van velünk és az idővel. Ahogy azt Hoff írja Micimackó és a Tao című könyvében: „A rohanó életmód, az ’egyik lábam itt, a másik ott’ természetellenes, és megakadályozza, hogy jók és elégedettek lehessünk. Bizony kevesen érik csak el az Elégedettséget és a Jóságot, ami pedig közvetlen úton elérhető volna. Legtöbben feladják és összeroskadnak az út szélén, átkot szórva a világra, ami igazán ártatlan ebben, hisz inkább azért van, hogy segítsen és mutassa az utat.” Szitkok helyett lassítsunk hát..., és visszakapjuk egyik legnagyobb kincsünket, az időt.

L.B.