Az egészségügyi dolgozók az évek során érzékenyebbé válnak a különböző élethelyzetekre. Így képesek észrevenni finom jeleket, amik arra utalnak, hogy valaki közeleg az életének végéhez. Erre a jelenségre "Hattyúdal kifejezést" használják.
Az egészségügyi intézmények olyan helyek, ahol az emberi sors számos arcát megismerhetjük. Az ott dolgozók, az idő előrehaladtával, megtanulják, hogy ne legyenek túlérzékenyek bizonyos eseményekre és érzésekre. Ez lehet az egyik módja annak, hogy képesek legyenek kezelni az ott zajló tragédiákat. Az emberek így megszokhatják azt, amit látnak és tapasztalnak, és ez segíthet nekik abban, hogy ne veszítsék el a lelki egyensúlyukat.
Az egészségügyi dolgozók számára az emberi élet vége felismerhető jeleket hordozhat. Az egyik ilyen jel, amelyet "hattyúdalnak" neveznek, egy ősi skandináv hagyományra vezethető vissza. A hattyúk egész életük során hallgatagok, de a haláluk előtt különleges hangokat adnak ki. Ezt az elnevezést az orvosi közösség is használja.
Amikor az emberek az egészségügyben "hattyúdal" kifejezést használják, arra utalnak, hogy olyan jeleket észlelnek a betegnél, amelyek azt sugallják, hogy közeleg a vég. Ezek a jelek lehetnek hirtelen vagy lassúak és előreláthatatlanok. A lassú, elkerülhetetlen halált az egészségügyi intézmények és palliatív osztályok szakemberei napi szinten figyelik. Hogyan ismerik fel ezt az elkerülhetetlen végzetet?
„Hattyúdal. Egy kaparó zörej, amikor lélegzel. Amikor a tüdő már nem működik megfelelően. A közelgő halál egyéb jelei közé tartozik a felületes légzés, üveges szemek, alacsony vérnyomás és a telítettség.”
Pár órával a halál előtt az emberi test jelzi, hogy itt a vég. A beteg elveszti érdeklődését a külvilág iránt, abbahagyja az étkezést, a folyadékfogyasztást és a gyógyszereket. Túlzottan álmos, legyengült, és nem reagál az ingerekre. Fájdalmat is érezhet.
