Bármivé, akár emberré is át tud változni a nyestkutya – legalábbis a japánok így tartják. Ma már nálunk is megtalálható ez az eredetileg Kelet-Ázsiában honos kisragadozó. A kölyökkoruktól kezdve emberhez szoktatott nyestkutyák rendkívül kedvesek, mint ezt a Szegedi Vadaspark is bizonyítja, ahol nevelnek ilyen állatokat – az azonban, hogy ez az állatfaj a vadon élő faunánk részét képezze, egyáltalában nem kívánatos.
1961 márciusában Ján József kerületvezető erdész Vásárosnamény közelében szokott körútját végezte az erdőben. A bokrok alatt hirtelen egy furcsa állatot pillantott meg. Nem tudta, hová tegye, az ágak is takarták a lényt, amelyből az erdész csak körvonalakat látott. Azután a fura jószág előbbremozdult. „Borz lesz” – gondolta az erdész, és lassan leemelte válláról a puskát. A dörrenés visszhangja még a fák között ugrált, amikor az erdész a kíváncsiságtól sarkallva a kimúlt állathoz lépett. Lehajolt, sőt le is térdelt, hogy jobban lássa, s a vadászember érdeklődésével vizsgálgatta a tetemet. Végigfutott agyán az összes lehetőség, milyen állat lehet ez, de végül mégis oda lyukadt ki, hogy ilyet még nem látott. Gondosan megnyúzta zsákmányát, és miután a bőrt később sem sikerült semmiféle ismert vaddal azonosítania, elküldte az Erdészeti Tudományos Intézetbe, süssék ki ott az igazságot. A válaszlevélben Ján József nagy örömmel olvasta, hogy szerencsés lövésével egy terjeszkedő emlősállat első hazai megjelenését sikerült minden kétséget kizárólag bebizonyítania, a nyestkutyáét – olvasható Schmidt Egon Kisemlőseinkről című könyvében.
-- A nyestkutya érdekes állat Magyarország s általában Európa szempontjából – hívja fel a figyelmet Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója; a vadasparkba a közelmúltban hat nyestkutyakölyök került, és felnevelésük, emberhez szoktatásuk sikeres volt. Eredetileg a Távol-Keleten, Szibéria, Mandzsúria s Japán területén honos kutyaféléről van szó, de mivel szőrméjét nagyra becsülik, prémesállat-farmokon Kelet-, Északkelet-Európában is tartják, és az onnan ki-kiszökött egyedek révén honosodott meg ezen a földrészen. Magyarországon, ahol – mint az előbbiekből már láttuk – váratlanul került elő az első példánya hatvanas évek elején, mindenekelőtt az északi, északkeleti tájainkon él. Idegenhonos, invazív fajnak tekinthető, melynek további terjedését meg kell akadályozni – erre az Európai Unió is felhívja a figyelmet, egységes fellépést sürgetve az újonnan megjelent faj visszaszorításáért. A nyestkutya kedveli a vizes élőhelyeket (a Duna-deltában például jelentős állománya van). Ügyes, találékony ragadozó, apró rágcsálókat, békát, madártojást, elhullott vagy sérült halakat fogyaszt, ugyanakkor bogyók, gyümölcsök is szerepelnek változatos étlapján.
-- Akkora, mint egy pincsikutya, és külalakja révén is egy elkóborolt pincsihez hasonlít, legalábbis távolról – jellemzi az igazgató az állatot. Közelebbről már feltűnik a mosómedvééhez hasonló, jellegzetesen mintázott „álarca” – az eredetileg Észak-Amerikában honos mosómedve sajnos ma már ugyancsak él Magyarországon -- ám míg a mosómedve tud fára mászni, a nyestkutya nem. Egy érdekesség a nyestkutyával kapcsolatban: Japánban -- ahol tanukinak nevezik -- a régi népi hiedelem szerint bármivé képes, akár emberré is, változni.
-- A Szegedi Vadasparkba jutott hat kölyökből kettő nemzeti parki kisállatbemutatóba került, kettőnek a palicsi állatkert lesz a gazdája, kettő pedig itt marad nálunk, segítségükkel felhívjuk a látogatók figyelmét arra, hogy az ember szándéktalanul is komoly változásokat tud környezetében előidézni – halljuk a vadaspark igazgatójától. Mint mondja, nem is annyira táplálékkonkurenciája miatt befolyásolja hátrányosan az őshonos ragadozóink táplálékellátottságát, s nem is okoz érzékelhető fogyást a táplálékául szolgáló állatok között. Viszont nem tudni, milyen betegségek juthatnak a nyestkutya révén a természetbe, amelyek aztán nagy károkat okozhatnak állatvilágunkban. Például az amerikai illetőségű, akvaterráriumban tartott és tulajdonosaik által „megunt”, szabadon engedett, vizeinkben ma már többfelé megtalálható ékszerteknőssel is az az egyik fő baj, hogy, mint utólag kiderült, egy, az őshonos mocsári teknőst fenyegető betegségeket hordoz – részletezi az igazgató. Egy emberi analógiát is említ a helyzet illusztrálására: mikor annak idején az európaiak megjelentek Amerikában, az indián őslakosság nem is annyira a fegyverek, mint inkább a telepesek által behozott fertőző betegségek áldozata lett.
Farkas Csaba
