A növényekről szerzett legkorábbi ismeretek szájról szájra terjedtek. A századokon át használt gyógy- és fűszernövények nagyszerű ismerői a vajákos öregasszonyok, javasasszonyok voltak, akik padlásokon, tornácokon szárították, rendszerezték a füveket, hogy aztán a hozzájuk fordulóknak segítséget nyújtsanak, tanácsod adjanak a használatot illetően. Tudásukat, mint hatalmas titkot, családon belül adták tovább. Ugyancsak jelentős tudást halmoztak fel a gyógyító és fűszernövények terén a szerzetesrendek, melyek a renden belül örökítették tovább ismereteiket.

„Kalmár szellő járt a szomszéd mezőkön,
S vett a füvektől édes illatot.
Az országúton végig a szekérrel,
A négy ökör lassacskán ballagott „
– szól a kellemes hangulatú Petőfi-vers.
Igen, a füvek minden korban, sokféle formában hasznunkra voltak, gyógyítottak, élénkítettek, csillapítottak, ízesítették az ételeket és szépségükkel, illatukkal, különlegességükkel gyönyörködtették az embert. Azt az embert, aki e növények megismerésével közelebb került a természethez, és ennek a tudásnak a birtokában önmagát is meg tudta határozni ebben a létben. Volt idő, amikor az ember számára valamennyi növény fontos volt, rengeteg füvet ismert különböző hasznáért és nyilvántartotta őket. Számára mindegyik fűféle magában hordozott bizonyos isteni erőt. Aztán az iparosodás, a tudomány és a technika fejlődése alaposan megváltoztatta a viszonyokat, az ember természethez fűződő kapcsolata meglazult. Ennek elidegenedésnek sajnálatos bizonyítéka az az adat is, miszerint a Földön a több mint 20 ezer ehető regisztrált növényfajból, mindössze 20 faj teszi ki az emberiség táplálékának 90 százalékát.
A növényekről szerzett legkorábbi ismeretek szájról szájra terjedtek. A századokon át használt gyógy- és fűszernövények nagyszerű ismerői a vajákos öregasszonyok, javasasszonyok voltak, akik padlásokon, tornácokon szárították, rendszerezték a füveket, hogy aztán a hozzájuk fordulóknak segítséget nyújtsanak, tanácsod adjanak a használatot illetően. Tudásukat, mint hatalmas titkot, családon belül adták tovább. Ugyancsak jelentős tudást halmoztak fel a gyógyító és fűszernövények terén a szerzetesrendek, melyek a renden belül örökítették tovább ismereteiket.
A tudás gyarapodásával és az emberi népesség növekedésével azonban mind fontosabbá vált, hogy a füvekről alkotott ismeretek sokaságát pontosan rögzítsék, szükség volt a növények biztos felismerésére és ugyancsak tudni kellett a helyes használatot, az adagolást is. A korai írásos emlékek szertartásokon, varázslatokban és gyógyításokban használt növényekről szóltak. Az ízesítésre szolgáló növények felhasználásáról az I. században élt római Apicius szakácskönyve elsőként már különleges íz-társításokat is felvonultatott. A Biblia a sok haszonfa, gyümölcs és gabonafélék mellett több gyógyfűről is említést tesz, mint: az izsóp, majoranna, üröm, koriander, fahéj, mustármag.
A füvek hosszú évszázadokon át a mindennapi élet nélkülözhetetlen nyersanyagai, illetve kellékei voltak. S ahogy a közösségek erősödtek, az élet biztonságosabbá válásával a kertművelés, a gyógyfüvek termesztése kezdett elterjedni, nemcsak hasznossága, hanem esztétikai vonzereje miatt is. Az első füvészkönyvek megjelenése a 16. századra tehető. Ezek a könyvek a növények külső leírásán túl tartalmazták orvosi hasznukat is. A leírásokat ekkor még áthatotta az a mély hit, miszerint minden egyes növénynek sajátságos szerepe van az emberiség szolgálatában. Szerencsés birtokosa vagyok egy 1775-ben kiadott füvészkönyv hasonmás kiadásának: „Új Füves és Virágos Magyar Kert, mellyben mindenik fűnek és virágnak neve, neme, ábrázatja, természete és ezekhez képest  külömbféle hasznai értelmessen megjegyeztettek Csapo Jósef Medicinae Doctor és Nemes szabad Királyi Debretzen Városának  Phyfikussa által.” A zellerről például ez olvasható: „Belső haszna:  melyben lévő sűrű nyálat eloszlatja, ha az fűnek vagy gyökérének vizét mézzel iszod. Külső haszna: A sebek e fű levével mosattatván megtisztulnak és gyógyulnak, Köz-haszna salyátának és leves ételekben jó ízt ád ez fű. Nóta: korságos, azaz nyavalyatörős személyek ne éljenek véle.” Ma már kicsit inkább a szórakoztatás kategóriáját súrolják ezek a művek, viszont több esetben tartalmaznak olyan növényleírásokat, amelyek már nem találhatók meg a természetben.
Napjainkban soha nem látott méreteket öltött a füvek iránti érdeklődés.  Köszönhető ez a gasztrokultúra térhódításának, a főzős televíziós műsorok, a különböző, gasztronómiával kapcsolatos fesztiválok országos, sőt nemzetközi elterjedésének is. Ezzel egy időben a magán- és közkertészetekben a fűszer- és gyógynövények termesztése is nagy népszerűségnek örvend. A szakácsművészet mellett a kozmetikai ipar ugyancsak részt kér magának e növények felhasználása révén nyerhető népszerűségből és gazdasági haszonból.
A kertészetekben termesztett fűszernövények és gyógyfüvek mellett, a vadon – akár erdőszélen, mezőn, vagy vízparton - kora tavasztól késő őszig rendelkezésünkre áll: a medvehagymától a csipkebogyóig, a mezei kakukkfűtől a bojtorjánig, a martilaputól a sokféle gombáig, ezer és ezer javával van értünk, nekünk, csak közel kell mennünk hozzá. Nem kell fizetni érte, csak kellő tisztelettel és ismerettel felvértezve meg kell találni a növényt, amely gyógyerejével, szépségével, illatával, íz világával még mindig velünk van, értünk és nekünk létezik, csak le kell hajolnunk érte.
Tóth Katalin