A szegénység kérdésköre, a gyermekéhezés sajnálatos módon mindennapos témája a híradásoknak. Olykor valódi, fizikai értelemben vehető, toprongyos mélyszegénységről, és van, hogy ugyancsak valós, de inkább a szellemi, lelki nyomor jelenlétéről tanúskodnak ezek a tudósítások. A kettő nem mindig együtt jelentkező nélkülözés. A nyomorúság szívet sajgató, amikor idős emberek kerülnek nehéz helyzetbe, hiába van mögöttük évtizedek kitartó, kemény munkája, s ugyancsak megrázó, mikor rongyos, éhező gyermekekről szólnak a hírek, azokról, akik csak ártatlan szemlélői a világnak. Kár lenne tagadni azt is, hogy épp annyira nehéz ma fiatal pályakezdőnek lenni, mint idős, az élete harmadik harmadához érkező embernek. A nincstelenség meglévő, mély bugyrait cseppet sem tagadva, és nem vigaszképpen, de nem kifejezetten magyar jelenségről van szó. A munkanélküliség, a szegénység felszámolása nyugaton éppúgy hatalmas gondokat okoz, mint keleten.

A segíteni szándékozó hétköznapi ember szeretetszolgálatokon, egyházi szervezeteken keresztül nyújthat támogatást, vagy a saját környezetében segíthet rászorulókat, gyakorolhatja az irgalmasságot anyagi lehetőségei, lelki érettsége szerint. Hosszú távon pedig szervezett formában a tanulás, taníttatás, a munkahely teremtés és az egyén saját erőfeszítésének megtámogatása – akár anyagilag, akár tárgyi eszközökkel - jelenthet kiutat a nehéz sorból. Noha a rászorulók, a betegek, szegények gyengék bármilyen módon történő segítése mindig kötelessége a keresztény embernek, Ferenc pápa a 2016-os esztendőt az irgalmasság szent évévé nyilvánította. „elgondolkodtam azon, az egyház hogyan lenne képes nyilvánvalóbbá tenni a küldetését, az irgalmasságról való tanúságtételt. Olyan út ez, amely a lelki megtéréssel kezdődik; és be kell járnunk ezt az utat. Ezért úgy döntöttem, hogy rendkívüli szentévet hirdetek meg” – jelentette be 2015. áprilisában, a Szent Péter bazilikában az egyházfő.
De mit is jelent ez az irgalmasság, tehetjük fel a kérdést. Hiszen sokan vagyunk, akik nemcsak a nagy ünnepek táján, hanem rendszeresen adakozunk különböző szervezeteknek, személyes adományokat juttatunk el családoknak, gyerekeknek.
De vajon ennyivel el is intézhetjük a dolgot? A lelkiismeretünk egy doboznyi adománnyal, némi pénz bedobásával, átutalásával vajon megnyugodhat-e? Vajon elég, ha csak a feleslegünkből juttatunk némi anyagi juttatás, ruha- vagy élelmiszercsomagot? A keresztény hit szerint a nyomorúságon segítő irgalomnak vannak testi és lelki cselekedetei. A testi, fizikai cselekvések: éhezőknek enni adni, szomjazókat megitatni, hontalanokat befogadni, ruhátlanokat öltöztetni, betegeket ápolni, börtönbe zárt foglyokat látogatni és halottakat eltemetni. A lelki nyomorúság enyhítését szolgáló cselekedetek: bűnösöket jóra inteni, tudatlanokat oktatni, kételkedőknek jó tanácsot adni, szomorúakat vigasztalni, igazságtalanságokat békével tűrni, az ellenünk vétőknek megbocsátani, élőkért és holtakért imádkozni.
Jézus példázata az irgalmasságról: Egy utazót megtámadnak, megsebesítenek, kirabolnak és otthagynak az út szélén. Egy pap és egy levita elhalad mellette, de egyik sem áll meg segíteni neki. Később egy szamaritánus érkezik oda, és (a zsidó és a szamaritánus ellentét ellenére) segít rajta. Amikor Jézus megkérdezi, hogy a három ember közül ki volt az utazó felebarátja, ő kénytelen elismerni, hogy a rajta segítő embert kell annak tekintenie. Jézus válasza: „Akkor te is hasonlóképpen cselekedj.”
Vajon mai kor embere a gyakorlatban hogyan élheti meg az irgalmasságot? A pápa kiadott bullájában erről is szólt: ne bíráskodjunk, és ne ítélkezzünk, hanem bocsássunk meg embertársainknak. Maradjunk távol a fölösleges fecsegéstől, a pletykáktól, a féltékenység és az irigység álljon távol tőlünk.  Vegyük észre a jót, amely minden emberben jelen van. Tárjuk ki szívünket a lét perifériájára szorultak felé! Vigyünk vigaszt, irgalmasságot és együttérző figyelmet mindazoknak, akik a mai világban nélkülöznek és szenvednek.
Az irgalmasság tehát nem egy sajnálkozó leereszkedés, hanem olyan jószolgálat, olyan odahajolás, melynek során ki kell, hogy lépjen az ember a saját megszokott kényelmi zónájából, akár némi kockázatot is vállalva, és bele kell, hogy érezze magát a segítségre szoruló helyzetébe, megvetés, ítélkezés nélkül. Az irgalmasság az, amikor szeretet és a megbocsátás egyidőben teljesül, azaz ítélkezés nélküli szeretet és a segítség szándéka van jelen az oltalomra szoruló és a segítő szándékú ember között.
Furcsa lenne, ha ebben a gazdaság-elvű világban nem bújna elő azonnal a kérdés: na és mi jár nekem ezért cserébe, mit kapok azért, hogy irgalmas vagyok? Mitől jó ez nekem?
Szerencsére sokan vannak köztünk, akik jó példával járnak előttünk, akik már tudják, megtapasztalták, milyen komoly nyereséggel jár a megbocsátás és a könyörület. Azt mondják, olyan erő, olyan szellemi, lelki muníció, amely újra és újra bátorsággal, reménnyel, szeretettel tölti fel az embert. Máté apostol ezt úgy fogalmazta meg: Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.

Tóth Katalin