A felelősséggel gondolkodók lapja!
Megrendelem Már előfizető vagyok

Az unokáink is élni fognak bennük

[caption id="attachment_1703" align="alignleft" width="210"]

„Mintaértékűen minimalizált ökológiai
lábnyommal, azaz ÖKÖ-talpacskával
építeni és élni”.
[/caption]

Az ÖKO-talpacska koncepció kidolgozása és kivitelezése összetett, akár egy szimfónikus zenekari mű. CereDom Kft. számos „hangszert” szólaltat meg a „környezettudatos szimfónia” harmóniájáért. A hozzánk fordulók számára megkeressük az adott telek adottságaihoz, az építtető lehetőségeihez és a környezetet minimálisan terhelő megoldásokat, amelyeket egységbe rendezünk.
Tudatosan használjuk az építészeti, a gépészeti, áramlástechnikai, légállapot javító, energetikai, ivóvízzel való gazdálkodási, esztétikai eszközöket. Még a növényzet is tervezett: energetikai és mechanikai védelmet biztosít, mikroklíma javító. Célszerű már az első gondolat ébredésénél kikérni tanácsainkat. A telek kiválasztástól a kulcsátadásig segítjük a saját otthonra vágyókat.

ÖKO-talpacska a tervpályázaton


Támogatást nyert a pályamunkánk, amelyet a Budapest-Harsánylejtőre kiírt tervpályázatra készítettünk. A neves szakemberekből álló zsűri kiemelte a környezettudatos koncepciónk átgondoltságát és különösen magas színvonalát. A gondos, szinergiákkal kombináló csapatmunka számokban kifejezhető eredménye a technológia és anyagok megválasztásának köszönhetően: a mai családiházas átlaghoz viszonyítottan a beépített energia 80%-os, a beépített CO2 pedig 90%-os megtakarítását értük el. A havi számlák (víz, villany, fűtés) az átlaghoz képest negyedére zsugorodott. A környezetkímélő megoldások a fenntarthatósági kritériumoknak is megfelelnek.

[caption id="attachment_1704" align="alignleft" width="300"]
Csaladiház energetikailag optimalis
tájolással és tömegalakítással
[/caption]

A technológia a koncepció mögött: minősített szalmaház (ÉME száma A-1/2008)
A szalmaház szalmabálákból készülő, kívül-belül agyagvakolattal burkolt épület, amelynek mechanikai stabilitását fa-vázszerkezet biztosítja. A szalma az épület falának, födémének fő alkotóeleme. SZALMAHÁZ építési rendszer a környezettudatos gondolkodás és a fenntartható építés filozófiáját követő fejlesztés eredménye. A tervezésre, kivitelezésre és használatra vonatkozó előírások betartása esetén, más hagyományos építési módokkal azonos élettartam jellemzi. Az elfogadott műszaki specifikáció betartása, és az ÉME tulajdonosának a műszaki ellenőrzése biztonságot nyújt az építtetőnek, tervezőnek és a kivitelezőnek.

Pályázatok és szalma középületek


A minősítő intézet által kiadott dokumentum lehetővé teszi, hogy a CereDom Kft. rendszerével készülő földszint +2 emelet magas lakó, gazdasági, közösségi épületek is épülhessenek szalmatechnológiával. Kiváló lehetőség közösségi ház, iskola, tornaterem, iroda épületek, egészségügyi intézmények beruházásainál az ÖKO-talpacska koncepciója szerint készíteni a pályázatokat.

Tarr Edit és Mészáros Attila
a minősített szalmaház építési rendszer kifejlesztői.


További információ:
Tarr Edit
Tel.: 06-20/516-6930
email: info@szalmahaz.hu
web: www.szalmahaz.hu