A felelősséggel gondolkodók lapja!
Megrendelem Már előfizető vagyok

A kézmosás fontosabb, mint gondolnád!

A kézmosás az egyik legfontosabb dolog a betegségek és fertőzések megelőzésében, illetve az alapvető higiénia betartásában. Tudtad, hogy a mikróbák 80%-a kezünkről kerül a szervezetünkbe?

 Éppen ezért ebben a cikkben arról lesz szó többek között, hogy hogyan kell jól kezet mosni, és persze mivel, hogy ne szennyezzük sem a környezetünk, sem a saját testünk. Azt is eláruljuk, hogy miért jelent jó megoldást a Napvirág Manufaktúra egyik top terméke a levendulás folyékony szappan és tusfürdő.

 

Kevesen tudják, hogy a kezeinken a legtöbb baktérium akár három órán át is képes életben maradni. Ritkán gondoljuk át, hogy mivel egész nap úton vagyunk, mi mindent fogunk meg a kezeinkkel, merre járunk nap közben, hány kilincset nyomunk le, hányszor telefonálunk, és hányszor kapaszkodunk a metrón. Egy brit tanulmány szerint a számítógépek klaviatúráján több baktérium tenyészik, mint a WC csészéken. Ezt átgondolva érthető, hogy a kézmosás nagy szavak nélkül sok betegségtől, vírustól védhet meg minket, és ez a legolcsóbb és leghatékonyabb módja annak, hogy megőrizzük egészségünket.

Így kell helyesen kezet mosni

A rendszeres, és helyes kézmosással csökkenthetjük az esélyét annak, hogy bizonyos betegségeket, mint amilyen a nátha, az influenza vagy a hasmenés elkapjunk. A kézmosás meleg vízzel, szappannal kell, hogy történjen, hogy hatékony lehessen, és ideális esetben legalább 30 másodpercig tart. Ne feledkezzünk meg a kezek szárazra törléséről sem, hiszen a nedves kézfelületen hamarabb megtelepednek a baktériumok. Tanítsuk meg gyermekeinknek is a helyes kézmosás szabályait.

Folyékony szappan természetesen

A Napvirág Manufaktúra nem csak természetes összetevőkkel, magas minőségű növényi olajokból készített szappanokat kínál, hanem a hatékonyabb kézmosás érdekében kifejlesztette a gazdaságosabb folyékony szappanokat és tusfürdőket. Ezek a termékek kókusz és olíva olaj alapúak, melyek rendkívül jó bőrtápláló tulajdonságokkal rendelkeznek. Ha mindez nem lenne elég, akkor ezeknek a szappanoknak a finom, tisztaság illatát a bio orvosi levendula adja, mely hatékonyan elbánik a kórokozókkal is. A tusfürdők pedig olíva citrus illatúak, melyek felfrissítenek egy nehéz nap után. A folyékony szappanok nem szárítanak, rendszeres használatra is ajánlják őket, hiszen a legfontosabb az egészségünk.

Környezetvédelem mindenekelőtt

A Napvirág Manufaktúrának fontos a környezetvédelem, és ők ezt valóban komolyan is veszik. Üvegeiket visszaveszik, és fertőtlenítés után újratöltik azokat, nem terhelve műanyagokkal és hulladékkal a környezetet. A tusfürdőikhez és folyékony szappanjaikhoz adott műanyag pumpa elég tartós ahhoz, hogy többször is fel lehessen használni, így elég megvásárolni azt egyszer, majd a továbbiakban már csak az utántöltős, fém kupakos palackokat, melyek nem tartalmaznak műanyagot.

Nagy segítséget jelentenek a csomagolásmentes boltok, melyek gomba módjára szaporodnak, és egyre több ilyen boltban megtalálhatóak a Napvirág termékek. Ezekben a partner üzletekben a kiürült üvegeket is vissza lehet váltani! A Napvirág Manufaktúra szerint ugyanis a kis lépések is számítanak, és minél többen gondolkodunk hasonlóan, annál nagyobb változást tudunk elérni!