Az ok általában az, hogy a „szétkapcsolódás jeleire” sem ő, sem a párja nem figyelt fel időben…
Hajlamos a párunk a hűtlenségre? Azt gondolnánk, a megcsalásra akkor kerül sor, ha a férfi boldogtalan a házasságában, kapcsolatában. Ám a tények nem egészen ezt mutatják: a hűtlen férjeknek ugyanis 56 százaléka boldognak érzi magát párkapcsolatában… Akkor mi a magyarázat?
A félrelépő férfiak több mint fele jól érzi magát a házasságában, kapcsolatában, mégis megtörténik, hogy kiköt egy másik nő ágyában. A Rutgers egyetem közelmúltban elvégzett tanulmánya szerint az időnként afférokkal rendelkező férfiak 56 százaléka állítja: boldog a házassága. Sőt, nagymértékben elégedettek mindazzal, amijük van és nem szeretnének a kapcsolatból kilépni. De akkor miért a hűtlenség? A szakértők szerint a jelenség több dologgal magyarázható és több tény van, mely tökéletesen igaz, annak ellenére, hogy a férfi félrelép.
A férfiak, akik félrelépnek, nem szeretik kevésbé a feleségüket, csak a házasság/párkapcsolat jelenlegi állapotával elégedetlenek. A szakértők szerint a félrelépés egy olyan fázisban következik be, amikor a felek elkezdenek lenyugodni, gyerekeik vannak és megszilárdítják a közösen épített életet. Az élet számos területén teljesítettek, ám a romantika hiányozni kezd a kapcsolatból. Gyakran csendben szenvednek, azt gondolva, hogy a feleségüktől nem kaphatják meg, amit szeretnének.
Hogy ezt elkerüljük a házasságában vagy kapcsolatban, érdemes újra randikat, kettesben töltött estéket szervezni, időt szánni a szexre, megvitatni a vágyainkat, álmainkat, nem csak a mindennapokat és a gyermek legutóbbi meccsét.
A félrelépők többnyire nem bárokban szednek fel egy nőt. Előfordul, hogy a férj egy gyerekkora óta ismert lánnyal csalja meg a párját, akivel hosszú évek óta tartja a kapcsolatot. Sokan hiszik, hogy a nők, akikkel félrelépnek a férfiak, könnyű nőcskék – ám ez nagyon sok esetben nem igaz. A kapcsolatok sokszor baráti viszonyból alakulnak ki. Az is tény, hogy az afférok 60 százaléka a közös munka során történik meg.
Ezt elkerülendő, bizonyosodjunk meg arról, hogy mi társként közelebb állunk érzelmileg a párunkhoz, mint a munkatársa, üzleti partnere vagy egy jó barátja. A feleségek sok esetben elmennek dolgozni, hazaérve ellátják a gyerekeket és a nap fennmaradó részében is teljesen más dolgokat csinálnak, mint a párjuk. Ezt valamiképp módosítani kell, legalább azzal, hogy este összebújnak a férjükkel és dédelgetik egymást.
Mivel a férfiak többsége szereti a feleségét, de nem tudja, hogyan oldhatná meg a párkapcsolat problémáit, keres valakit a házasságon kívül, akivel „kitöltheti” a lyukakat. Az azonban téves gondolat, hogy a szerető majd "rendezi" a vágyat, ők pedig gondtalanul élhetnek tovább a feleségük oldalán – sőt, akár a szeretőt is megtarthatják -, anélkül, hogy konfrontálódniuk kellene.
Sok félrelépő férfiról gondolják, hogy nincsenek erkölcsi határai, ám ez nem igaz. Ugyanis egy affér után a férj vagy a párkapcsolatban élő férfi komolyan undorodhat magától. Szemétládának érzi magát, úgy véli: megbukott, mint férfi. Különösen, hogy elárulta azt az embert, akinek szerelmet és hűséget fogadott. A lelkében ostorozza önmagát.
Nem árt tudni, hogy amikor egy férfi csalni kezdi a párját, szexuálisan hiperaktívvá kezd válni. Ismét felébred a nemi vágya és még mindig a felesége/kedvese az, akivel ezt leginkább és legkényelmesebben kielégítheti. Ha hirtelen változást észlelünk a férjünk viselkedésében – az figyelmeztetés. Amennyiben ügyesek vagyunk és sikerül visszaterelnünk magunkhoz, a másik nővel nem lesz igénye többet találkozni.
Az Indianai egyetem tanulmánya szerint a nők és a férfiak szinte egyenlő arányban csalják meg a párjukat. Ám a félrelépés oka más. A nők ugyanis érzelmi okokból teszik meg, hogy ilyen módon érzelmileg kielégülést nyerjenek. Az online megcsalás – mindenféle fizikai kontaktus nélkül – a hűtlenség egyik legkárosabb formája.
Ha ugyanis valaki már érzelmi támaszt keres másutt, akkor azt a házasságot vagy kapcsolatot aligha lehet menteni. Ám ha csak szexet keres valaki, az sokkal kevésbé szól a kötődésről.
Még ha maguk előtt is próbálják tagadni, a legtöbb nő érzi és tudja, hogy megcsalják. Kezdetben igyekeznek elkendőzni, letagadni, hogy a fájdalmat elkerüljék. Ám ha a dolog már túl nyilvánvaló, kénytelenek szembesülni az igazsággal és azt csak igen lassan lehet feldolgozni. Sokan úgy döntenek, hogy szemet hunynak a gyerekek miatt, valamint hogy elkerüljék a megaláztatást. Mások mindent borítanak és a gyerekeknek szentelik az elkövetkező időszakot.
A páros két tagja megegyezhet abban, hogy dolgoznak a kapcsolatukon, ám ez nem sokat számít olyan esetben, ha a férfi közben is újabb és újabb románc után néz. Ilyenkor ugyanis számára a pozitivitást az affér jelenti a dráma nélkül, mely a fennálló párkapcsolatában kialakult. Ez a kapcsolat valószínűleg tönkremegy, hacsak a férfi el nem dönti, hogy az élet nem jobb azzal a másik nővel.
Tehát a legfontosabb a megelőzés. A nő igyekezzen olyan maradni, amilyen a házasság előtt volt. Sok asszony követi el ugyanis azt a hibát, hogy szerető barátnőből zsémbes feleség lesz. Ez pedig cseppet sem bűvöli el a férfit. Dicsérjük meg a párunkat és lepjük meg őt a szexszel, ne csak szitkokat szórjunk!
Nem mindig jelenti a hűtlenség egy kapcsolat végét, sőt. Bár az új kapcsolat izgalmas, ez az affér felélesztheti a házasságot. A férfi ugyanis felismerheti magában, hogy élete hátralevő részét melyik nővel tudja elképzelni, az új kapcsolat pedig mégsem olyan tökéletes, amilyennek először hitte.
Persze, egy hűtlen férjhez nehéz visszafordulni. A megcsalás árulkodik arról is, hogy kevés önkontroll szorult az illetőbe. Nyilván, ha egyszeri esetről van szó, lehetséges a dolgok megnyugtató helyreállítása.
Szomorú, de a férfi szeretheti a párját, a feleségét, sőt szeretné a házasságát is fenntartani, mégsem felejti el teljesen a másik kapcsolatát. Legfőképp az azzal járó szórakozást, felhőtlen, felelősségmentes találkozást, a szexet, a megcsalással járó izgalmakat – legtöbbször az hiányzik a férfinak, aki az a nő mellett lehetett. Ez pedig igen káros a házasságára nézve.
Itt ugyancsak az segíthet, ha megpróbáljuk visszahozni régi önmagunkat. Azt a nőt, akibe annak idején a párunk beleszeretett!
A férfi képes realizálni a félrelépés számos negatív hatását. Azt, hogy milyen hatással lesz ez a nőre, akit szeret és természetesen a családjára. Mégis folytatja az affért. Miért? Ennek oka általában a férfi megítélése – ha nem szeretettnek, alulértékeltnek érzi magát, akkor személyes vágyai miatt is a másik nőnél keres vigaszt: azt szeretné, hogy szeressék, értékeljék és becsüljék.
Érdemes felismerni, hogy ha valakit megcsalnak, az a legtöbb esetben nem az ő hibája, nem számít, mit mondanak mások. Ez a férfi tudatos választása. A hiedelem, miszerint a feleség gyakran szinte egy másik nő karjaiba löki a párját, nem teljesen a valóság. A férfiak ugyanis nem a másik nő milyensége miatt lépnek félre, hanem azért, mert ők már nem érzik magukat olyannak, mint régen.
Az ok általában az, hogy a „szétkapcsolódás jeleire” sem ő, sem a párja nem figyelt fel időben…